Az alkoholizmus és általában a függőség öröklődése évek óta kutatások témája.
Az eredmények ellentmondásosak, egy olyan hétköznapi halandó számára, mint mondjuk én is vagyok, sokszor nehezen értelmezhetőek. De ha ez ilyen nehéz téma, miért gondolom mégis úgy, hogy beszéljünk róla?
Először is sok esetben az alkoholista társ mellett élők rémálma, hogy a gyermekem is örökölte biztosan, jaj mi lesz most? Másodszor sok esetben egyfajta kibúvót kínál a szenvedélybetegnek is: nem tehetek róla, örököltem. Vagy szinte hajszolja bele a fiatalt: nekem is ez lesz a sorsom, örököltem, úgyis úgy végzem mint az apám, minek küzdeni ellene. Ennek a másik véglete, (bár én az előző verziónál jobbnak tartom) amikor az alkoholista gyermeke nem mer meginni egy fél pohár bort az ebédhez, mert biztos örököltem, nehogy baj legyen.
Ahogy az öröklődés mindenek feletti hirdetése óriási károkat tud okozni, úgy a teljes tagadása is. Ha csak lelki folyamatként értékeljük a szenvedélybetegséget és figyelmen kívül hagyjuk azokat a biológiai, sok esetben örökölt tényezőket, amik kétség kívül léteznek, akkor mind a megelőzésnek, mind a gyógyításnak számos lehetőségét utasítjuk el.
Hol van teát az igazság?
Öröklődhet például néhány, az alkoholistáknál kimutatott biokémiai eltérés.
Egyes esetekben az örömérzetért felelős anyagok termelődnek csökkent mértékben, ami problémákat okoz az ember életében. Különösen a férfiak hajlamosak ilyen esetekben az alkoholtól várni a probléma megszűnését, és ez ideig-óráig valóban hasznos is lehet. Az a baj azonban, hogy a szervezet ilyenkor úgy érzékeli, hogy neki nem kell ezt az anyagot termelni, tehát egyre kevesebbet és kevesebbet állít elő. Az emberünk pedig egyre több és több alkoholt fogyaszt ennek pótlására. A szenvedélybetegség csak idő kérdése. De választhat más megoldást, kérhet orvosi segítséget, kitalálhatja, hogy milyen más tevékenység okoz neki örömet – tudtad, hogy például mozgás hatására jóval több örömszerző vegyületet termelünk?
Szintén jelentős – öröklött – tényező az alkohol lebontó képesség, vagyis, hogy ki hogy bírja az alkoholt. Egyes keleti népeknél hiányzik az az enzim, aminek a segítségével mi lebontjuk az alkoholt. Náluk alig-alig fordul elő az alkoholizmus, mert rosszul vannak a szeszes italoktól. Vagy például valószínűleg én sem leszek soha alkoholista, mert fél pohár bornál egyszerűen képtelen vagyok többet meginni. Nem is esik jól, ennyitől egy kicsit be is csípek, és nem érzem jól magam. Akiben azonban az alkohol kellemes élményeket, ellazultságot kelt, nagyobb mennyiségtől lesznek csak rosszul, ők, mivel többet, gyakrabban képesek inni, nagyobb veszélyben is vannak. De attól, hogy valaki többet tud inni, még nem muszáj többet innia! Dönthet úgy, hogy elég neki alkalmakkor két pohár bor.
A személyiség bizonyos vonásai is öröklődhetnek, de ezek sem jelentenek eleve alkoholizmusra való elrendeltetést. Ha valaki bátortalan, nyerhet erőt egy kis alkoholtól, vagy elmehet egy asszertivitás tréningre. (asszertivitás = önérvényesítő képesség), hogy segítsen magán. Ugyanaz a tulajdonság, de mennyire más megoldás!
És itt lép be a szülői minta
Hiszen ha egy gyermek nem lát más megoldási módot, minthogy apa elrohan a kocsmába, vagy anya elrohan apának borért, akkor ő maga is nehezen talál más megoldásokat. Így vagy alkohol- vagy alkoholistafüggővé válik lassanként. De ez sem megszakíthatatlan körforgás. Nem egyszerű, de ki lehet lépni belőle. Ne másra várj, te magad változz és változtass, mind a magad, mind a gyerekeid érdekében.
Felnőttként nem egyszerű új megoldási módokat találni és félretenni a berögződött szokásainkat, de ha akarjuk menni fog. A mikéntjére találhatsz ötleteket nálunk is, segíthet egy jó pszichológus, vagy a szenvedélybetegek hozzátartozóinak csoportjai.